1906 10151267019377251 1751508072 nA történteket már ismerjük: egy német nyelvterületen sugárzott Gyerekcsatornán a Mini-híradóban elmagyarázták a német és svájci nebulóknak, miért is antidemokratikus ország Magyarország, "piros lapot" mutatva fel Orbán Viktornak. A szokatlan csak az esetet követő felfordulás, amelynek nincs még vége. 

A Tages Anzeiger, Zürich második legfontosabb napilapjának mai száma mindenesetre a "Gyerekcsatorna agymosása?" címmel elemzi a történteket:

"Kedves gyerekek, beszéljünk ma Magyarországról, pontosabban egy TV műsorról, ami Magyarországról is szól. Nem hosszú, mindössze 1 perc, de arra elegendő, hogy egy egész kormányt dühbe hozzon, a kis sajtószóvivőtől a mindenható miniszterelnökig".

A LOGO-ról van szó, az ARD és a ZDF KiKa nevű gyerekcsatornáinak minden este mutatott híradójáról, mely Németországon kívül Ausztriában és Svájcban is fogható.

Március 16-án rövid tudósításban foglalkoztak azzal, hogy Magyarországon megváltoztatták az Alkotmányt és hogy ezen az EU felháborodott, mivel ez a módosítás meggyengíti az Alkotmánybíróságot és a sajtószabadság is korlátozva lett. Ezt grafikonok és rajzok segítségével mutatta be, egyszerűen, de nem naivan. A LOGO ezt mindig így csinálja, röviden és világosan magyarázza el, legyen az pénzügyi válság, arab forradalmak vagy a magyar alkotmány. A szereplők hol jobbak, hol kevésbé jók, kis emberkék rajzon, pislognak vagy tágra nyílt szemekkel néznek, hol elvörösödik a fejük, hol egy beszédbuborékban jelenik meg a véleményük. Tiltakozások ezek ellen a tudósítások ellen eddig Sem  gazdasági-pénzügyi körökből, sem az egyiptomi elnöki palotából nem érkeztek.

A Magyar kormány azonban nemcsak hogy sértésnek, hanem egyenesen fenyegetésnek vette a tudósítást.. Kumin Ferenc háborodott fel először. Blogjában kijelentette, hogy ő egy humorszerető ember, de ez nem annyira vicces.   

Az ügynek azonban nem lett vége Kumin tilitakozásával.

Martonyi János külügyminiszterhivatalos közleményt tett közzé, miszerint a tudósítás elfogult és különösen helytelen, hogy ilyenekkel zavarják össze a gyerekeket. Ezt közölte a budapesti német nagykövettel is. Külföldi újságírók előtt pedig ezen a héten kijelentette: "A tudósítás unfair és gusztustalan."

Na jó, hát tiltakozott a külügyminiszter is és ezzel vége.... De nem! Még hiányzott valaki, aki Magyarországon sosem hiányozhat!

A minden pénteken sugárzott rádióbeszélgetésben Orbán nem kerülte el a LOGO adását. Egy ilyen nagy államférfi nemcsak saját hazája iránt érez aggodalmat, hanem Európáért is, sőt, az egész világért, ezen belül pedig különösen a német gyerekekért, akiket ilyen erkölcstelen és valótlan hírekkel agymosásnak vet alá az imperialista televíziózás.

"Magyarországon ez nem lenne lehetséges - biztosította hallgatóit az ötgyermekes családapa - ha ez a Magyar TV-ben történne, a felelősök azonnal repülnének."

És ez a kijelentés volt a hab a tortán..: hát akkor hogy is van a magyar sajtószabadság.....?  

A bejegyzés trackback címe:

https://politika.blog.hu/api/trackback/id/tr215177178

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

neoteny · http://word.blog.hu 2013.03.29. 02:30:36

@pocaklakó minimanó:

Vagy pedig gázai övezeti, ahol a Hamasz állít össze "informatív" gyerekprogramokat a zsidókról.

kistukesz 2013.03.29. 05:18:13

A fidesz kétharmados megválasztása ahhoz hasonlítható, mintha egy ötéves gyerek kezébe töltött fegyvert adtunk volna. (és a hülye-gyerek még élvezi is a játékot a fegyverrel)

Aki ezt még mindig demokráciának mondja az vagy nem lát, vagy nem akar látni, vagy hazudik.

nemecsek ernő áruló 2013.03.29. 05:40:37

@Nzoltan: Látod ez a különbség: a fidesz-nyaloncoknál a származás mindent üt. A többi ember arra kíváncsi, amiről az ember beszél.
(hogy is van azzal a nemnáci ítélettel?)

2llkedő 2013.03.29. 05:54:12

@pocaklakó minimanó: "elmagyaráznák, hogy milyen rasszistanáci is az országuk és milyen gáz lehet ott a szegény embereknek élniük"

Szerintem csináld meg a filmet és tedd fel a jútyubra. Csak utána ne csodálkozz, ha hülyének néznek azok a szegény gyerekek.

nu pagagyí 2013.03.29. 07:11:26

Mikor mutatja be a köztv ezeket a rajzfilmeket?

ccvv 2013.03.29. 07:13:36

Az a baj, hogy aki a Fideszben hisz, az semmit nem fogad el.

Fiúk, tényleg ez van! Persze, a főnök magyar származású. Oké, de egy darab egy perces anyagról van szó, amiből egy hónapban harminc van.

Leköpnek az utcán? Talán nem kéne a gránitba vésett alkotmányt havonta átírni.

Egy egyperces gyerekhíradóért a miniszterelnök kibaszná a készítőt? Ez a németeknek is több, mint furcsa. Tényleg mindennek a teteje.

Nekem is sok bajom van az..ööö...'ballib' gondolkodással, de egy ilyen faszságot akkor se védenék, ha fizetnének érte.

The_Goat 2013.03.29. 07:23:02

Szóval ne legyen agymosás a TVben? Ok. akkor tiltsák be az 'Engedjétek hozzám' című gyerekeknek szóló vallási műsort is mert az is agymosás, mint minden vallás.

felcsutisuttyo 2013.03.29. 07:31:26

a Rohadék Nemzeti Gazember, a felcsuti suttyó... BE VAN SZARVA, HOGY ESETLEG AZ EU FOGJA MEGBUKTATNI A ROHADÉKOT ÉS BANDÁJÁT!!!!
(fegyveres felkelés esetén még segít is EU a NÁTOval....:))) heheheh

nland 2013.03.29. 07:32:51

"Ki kardot húz az kard által vész el"

Csinálni kell egy rajzfilmet, melyben a magyar gyerekeknek magyarázzák, hogy a Magyarországon (vagy az EU más országaiban) megtermelt csokimennyiségből oda kell adni a felét mindig a német gyerekeknek...

1 perc az egész...leadni az M1-en fő műsoridőben és ennyi az egész...

A lényege és igazsága egyértelmű.

Persze egyből nép és EU felháborodás lenne belőle valamint ismét aggódás a már többször meghalt és feléledt demokráciáért egy "diktatórikus és rasszista" országban.

De legalább a gyerekek látnák, hogy működik az EU :)

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.03.29. 07:34:23

Ki vette volna észre Lomniczi Zoltánt a háttérben, ha nem blúrözik ki?

Ki látta volna ezt a filmhíradót, ha Kumin Ferenc nem kezd el rikácsolni miatta?

Nem sok eszük van, azt meg kell hagyni.

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.03.29. 07:36:34

@nland: Utána ki lehetne vinni a játszótérre a gyerekeket és elmagyarázni nekik, hogy mi az a csillagos nagy kék tábla a játszótér sarkában, azzal a nagy számmal, amelyben olyan sok nulla van, meg áthúzott e-betű a végén.

De elég csak elvinni a frissen felújított óvodájába, ahol ugyanezzel a táblával találkozna, az iskolában, a kerékpártárolóban, az épületfelújításoknál, stb. stb. Az a mocskos EU...

panic_button 2013.03.29. 07:36:54

Atomot kene dobni erre a mocsok kapitalista nemetorszagra! Nem eleg hogy ket vilaghaborut elkezdtek meg van kepuk pofazni es szeretett vezerunket szidni? Tobbet se megyek lidlbe vasarolni, csak a cba!

Amocsok 2013.03.29. 08:06:29

Panaszt kell tenni a nemzetközi fórumokon, jogi elégtételt szorgalmazni, kirúgatni mindenkit, aki Magyarország, a magyar nép lejáratásában közreműködik vagy azt támogatja. És a Békemenetnek is ideje lenne már megmozdulni!

milyen szép a Vértes, ó 2013.03.29. 08:09:45

Hát igen, lepődjünk meg, hogy a fideszeseknek nem lehet elmagyarázni, miért vicces (valahol) az, hogy a Kedves Vezető azt fejtegeti, hogy egyből kirúgatná azt, aki azt merészeli mondani, hogy ő korlátozza a sajtószabadságot. :))

(Mintha nem lenne elég sokkal kevesebb is, pl. ellenezni valamelyik átnevezési elmeroggyantságát.)

kennyking 2013.03.29. 08:14:27

@_most_:
"a fidesz felháborodásából leszűrhető, hogy a kisfilm a lényegre tapintott és bemutatja az igazságot, melynek leplezésébe a fidesz annyi energiát fektetett."
a balliberálisok felháborodásából leszűrhető, hogy Szaniszló a lényegre tapintott és bemutatja az igazságot, melynek leplezésébe a ballibberek annyi energiát fektetettek.

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2013.03.29. 08:14:30

@sirwalter: Ha megnézed, minden országban szerepelnek olyan médiatermékek, amik egy másik országról állítanak valami kellemetlent. Amit azonban a legtöbb ország vezetője megértett az az, hogy még ha a legaljasabb hazugságok szerepelnek is, akkor sem a miniszterelnöknek és annak hivatalának kell reagálnia. Pl. Amerikában számtalan olyan műsort fogsz találni, amiben Obamát egyszerűen fasisztának nevezik, és mégse látod azt, hogy naponta kiállna sajtótájékoztatót tartani ezek miatt. Ezen felül a sértődött hangnem csak ront a helyzeten, mert ezzel a reakcióval pont a műsor állításait támasztják alá (Nyugaton nem divat az, hogy a miniszterelnök leszólhat a sajtónak, még ha közszolgálatiról is van szó).

kennyking 2013.03.29. 08:22:35

@kistukesz:
" A fidesz kétharmados megválasztása ahhoz hasonlítható, mintha egy ötéves gyerek kezébe töltött fegyvert adtunk volna. (és a hülye-gyerek még élvezi is a játékot a fegyverrel)

Aki ezt még mindig demokráciának mondja az vagy nem lát, vagy nem akar látni, vagy hazudik. "
Csak azt felejted el, hogy a fidesz demokratikus választásokon kapott kétharmadot.Ha te a szabad választásokat nem mondod demokratikusnak- függetlenül attól, hogy ki nyeri a választást-, akkor orbitálisan nagy liberális vagy.( Függetlenül attól a ténytől, hogy egy liberális számára akkor demokratikus egy választás, ha ők nyernek.Ellnekező esetben fasiszta diktatúra épül.Úgy kb. ettől súlytalan a liberálisok demokrácia miatti ajvékja.)

milyen szép a Vértes, ó 2013.03.29. 08:33:28

@kennyking:

Nem szeretnél megtanulni legalább alapszinten magyarul? Szép nyelv.

Adalberto Gellenzeeri 2013.03.29. 08:39:00

Először is a német gyerekműsornak igaza van. A katasztrófa a reagálás.
Egyszer az utcánkban labdázott egy kisfiú. Visszarúgtam az elgurult labdáját, de ügyetlenül. A kis srác rám nézett és azt mondta: Te hülye vagy bácsi! Csak nevettem, és mondtam neki,hogy igazad van, de nem hülye vagyok, csak nem olyan ügyes, mint te. Ennyi. Mert ő gyerek.
Hírünk a világban.Most alakítja a vezénylőtábornok.Szégyen.

2llkedő 2013.03.29. 08:39:49

@kennyking: "Függetlenül attól a ténytől, hogy egy liberális számára akkor demokratikus egy választás, ha ők nyernek.Ellnekező esetben fasiszta diktatúra épül."

A ballibsi fideszre gondolsz?

Tigers 2013.03.29. 08:44:14

@sirwalter: nem az alapján alkotok véleményt h valaki szimpatikus vagy nem az. A tegnapi postban még védtem is ha olvastad.... De egy ilyen dologból ekkora patáliát csinálni szánalmas. Amúgy meg ha nincs vaj a hátamon, akkor 1. senki nem mond semmi rosszat rólam, 2. ha mond is, nem izgat, magasról teszek rá. Nem elegűns, nem ÁLLAMFŐI.

turbocat 2013.03.29. 08:45:15

végül is...., most semmi mást nem kell tenni KIKA-nak..., mint kimazsolázni a sok tahó reakcióját, aztán a következő részt nem csak gyerekműsornak, hanem kabarénak is eladhatja......
igazából a nemzet bölcs vezére azt szeretné, amit a nagy magyar nevettető is megemlített, szabadon: ..ott ültek velem szemben Cenzék...., a Cenzné...., meg az ura, a Cenzura....., lol, milyen szép is a világ...., igaz, @kennyking ??

kennyking 2013.03.29. 08:46:55

@félázsiai 2llkedő: Például.De akár a többi libsire is.Mindegyikre igaz.

kennyking 2013.03.29. 08:49:16

@turbocat: El vagy tévedve.Rühellem a fideszt.Bár nem vágom, miért cenzezel nekem ?

milyen szép a Vértes, ó 2013.03.29. 08:49:24

@kennyking:

Jó, neked végül is "tökmindegy". :)

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.03.29. 08:51:34

"Minősített hazaárulás
Nem szeretem ezt a szót. Nagyon nem. Elhasznált, sőt, túlhasznált fogalom. De mégis, mivel újra és újra felbukik a mélyből, kicsit elrágódtam rajta. Súlyos bélyeg – ugyanakkor egyre üresebb. Itt az ideje megtölteni ismét. Szóval ki is a hazaáruló? Mondjuk szerintem…
Valahol, valamikor
Hazaáruló az, aki, mikor nem ő van hatalmon, mindent elkövet, hogy a helyzet minél rosszabb legyen. Teszi ezt pusztán azért, hogy utána magát a nemzet megmentőjének szerepébe helyezve totális uralmat építhessen ki.
Hazaáruló az, aki egy ország teljes társadalmát képes végletesen és reményei szerint véglegesen kettészakítani, majd egyik feléről bebizonyítja, hogy csupa ostoba, elfogult gazemberből áll, másik felét pedig sikerül teljesen magáévá tennie testestül-lelkestül, mindenestül, hogy ezzel legitim módon tudjon illegális eszközökhöz is nyúlni hatalma megerősítése és megtartása érdekében.
Hazaáruló az, akinek nem számít semmi, aki rendteremtési lázában nincs tekintettel semmire és senkire.
Hazaáruló az, aki laboratóriumnak tekint egy teljes országot (a hazáját), és kísérleti egerekként kezeli a lakosságot, hogy bebizonyítsa az egész világnak, hogy hagymázas elképzelése az egyedül üdvözítő út.
Hazaáruló az, aki világrendszert épít a világgal szemben saját hazája állampolgárainak anyagi és erkölcsi biztonságát, jövőjét kockára téve.
Hazaáruló az, aki a vállalhatatlan, gyűlölködő, kirekesztő véleményekkel nem szembefordul, hanem remekül kihasználja közgondolkodásban való terjedésüket és erősödésüket, ezzel is saját hatalmát erősítve, társadalmi bázisát növelve.
Hazaáruló az, aki agresszív, rasszista, neonáci szervezetek hálózatának kiépülését maga kezdeményezi és támogatja, majd azt a látszatot kelti, mintha az túlnőtt volna önmagán és saját teremtőjével is szembe menne – rejtve tartva ezzel egy különös szövetséget.
Hazaáruló az, aki teljesen átrendezi egy ország politikai erőterét, aki népellenséget csinál politikai ellenfeléből, miközben ellenségként mutatja szövetségesét, hogy ő lehessen a nevető harmadik.
Hazaáruló az, aki mindenki mástól elszívja a levegőt, hogy ne tudjanak szólni, mozdulni, gondolkodni.
Hazaáruló az, aki fenyeget, sakkban tart, zsarol egyeztetés helyett, elnémít vita helyett és lekötelezetté tesz együttműködés helyett, aki félelemben tart, elnémítva ezzel egy teljes országot, megelőzve, sőt lehetetlenné téve az ellenállást.
Hazaáruló az, aki osztogatást ígér a hatalom megszerzése érdekében, majd a hatalom birtokában nyomban fosztogatni kezd.
Hazaáruló az, aki a nemzeti ünnepekből giccses operettgálákat rendez, aki a nemzeti szimbólumokat kisajátítja, magáévá teszi, megerőszakolja, aki a nemzeti kultúrát elviselhetetlen, ízléstelen unalommá degradálja.
Hazaáruló az, aki idióta-mozgalmak születésénél segédkezik, mely mozgalmak aztán sikerrel terjesztik az igét, sötétségbe burkolva ezzel egy egész országot.
Egyszerűen szólva tehát: hazaáruló az, aki elárulja hazáját. Minősített eset, mikor mindezt a haza megmentője szerepében tetszelegve teszi. Láttunk már ilyet az emberiség történetében, de az sosem végződött jól.
Leírtam a hazaáruló szót immár tizenhatodszor. Eztán egyetlen egyszer sem fogom tudni leírni ebben az életben. És nem is akarom többet. Legyen ez a szó az övék. A többit azonban visszaköveteljük."
Orbán takarodj!

kennyking 2013.03.29. 09:01:14

@Az Orbán banda miatt fogy a magyar!El vele..:
Ezek szerint minden liberális hazaáruló? Bár szimpatikus a gondolat, de nem igaz.Vannak liberális barátaim és nem hazaárulók.( Attól, hogy a ballibarált kormányok szakmányban árulták a hazát, nem jelenti azt, hogy minden liberált hazáruló.Mert az, hogy a fidesz korrupt, tolvaj, nem jelenti azt, hogy aki rájuk szavazott, az mind az.)Szóval csak csínján a hazaárulózással.

turbocat 2013.03.29. 09:01:28

@kennyking: mé, már kérdezni se lehet ? bocsánat, hogy élek

turbocat 2013.03.29. 09:01:28

@kennyking: mé, már kérdezni se lehet ? bocsánat, hogy élek

Adalberto Gellenzeeri 2013.03.29. 09:01:30

@Imádkozz a Hazáért, Orbán takarodj!!: Ez így igaz, ahogy leírtad.

kennyking 2013.03.29. 09:02:44

@félázsiai 2llkedő:
Aki nem libsi.De nézd el nekem a véleményem, mert elfogult antiliberális vagyok.:)

kennyking 2013.03.29. 09:05:28

@turbocat:
Dehogynem lehet, sőt úgy tanul az ember, ha kérdez.Lehet egyébként, hogy igazad van és Orbán cenzúrát akar bevezetni, csak minek?Szerintem már most is létezik cenzúra, mégpedig a legrosszabb fajtája:- az öncenzúra.

2llkedő 2013.03.29. 09:06:01

@kennyking: Akkor te a diktatúrát szorgalmazod?

2llkedő 2013.03.29. 09:07:05

@kennyking: "mert elfogult antiliberális vagyok"

Aki nem tud szeretni, az csak is antiliberális lehet.

kennyking 2013.03.29. 09:11:21

@félázsiai 2llkedő:
Hát, annyira nem vagyok oda a demokráciáért, az csak a csőcselék diktatúrája.Az a gondom a demokráciával, hogy drága, nem hatékony, korrupt és igazságtalan.Persze a diktatúra is.Az a helyzet, hogy jelenleg is demokráciában élünk , mégis állandóan diktatúráztok.Vagy nem éltetek diktatúrában, vagy lövésetek sincs róla, milyen az.
A magyarázata pedig annak, hogy miért nem vagyok demokrácia hívő, pont az, hogy jelenleg is demokráciában élünk.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2013.03.29. 09:14:04

@kennyking: általában eddig szoktak eljutni az antiliberálisok a dolgok megértésében, valóban.

2llkedő 2013.03.29. 09:14:33

@kennyking: "A magyarázata pedig annak, hogy miért nem vagyok demokrácia hívő, pont az, hogy jelenleg is demokráciában élünk."

A zemúttnyócévben is demokráciában éltünk, mégis ment a diktatúrázás.

Tudod? Fogd rá a nyuszira!

kennyking 2013.03.29. 09:15:23

@félázsiai 2llkedő: Ez hülyeség.Ez csak a magát mindenki másnál különbnek érző liberális marhaság.Én elhiszem, hogy ezt te komolyan gondolod, de ettől még marhaság.Ha hiszed, ha nem, én 90-ben és 94-ben is az szdsz-re szavaztam, mert azt hittem liberális vagyok.vagy az szdsz az.Valamelyikünk nem az, de mindenhol azt halottam ( az szdsz-esektől), hogy ők az igazi liberálisok, nos akkor én antiliberális vagyok.Képtelen vagyok azonosulni azzal az ideológiával, amit ma Magyarországon liberlizmusnak neveznek.Inkább azt mondom magamról, hogy szabad gondolkodó.Ebbe belefér az is, ami a hivatalos liberális mantrába nem fér bele.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2013.03.29. 09:15:25

@turbocat: meg is történt. Ahol nem tud fenyegetni a kormány, ott nem működik az öncenzúra. Idehaza nem merné ezt meglépni senki, mert jön másnap a NAV.

2llkedő 2013.03.29. 09:16:08

@kennyking: "Az a helyzet, hogy jelenleg is demokráciában élünk "

Még. De jó úton haladunk a diktatúra felé. Csak tudod akkor, amikor már azt a bizonyos határt átlépik, már késő felébredni.

kennyking 2013.03.29. 09:16:11

@flugi_: De , te mint liberális, nyilván sokkal tovább jutsz.Ez jár a liberálisoknak.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2013.03.29. 09:16:48

@kennyking: mondjuk amit ma Magyarországon a _jobbik_ nevez liberalizmusnak, az valóban marhaság :)

2llkedő 2013.03.29. 09:17:11

@kennyking: "Inkább azt mondom magamról, hogy szabad gondolkodó."

Tán csak nem Orbán Piktornak teccik vanni?

kennyking 2013.03.29. 09:17:42

@félázsiai 2llkedő: Folyamatosan haladunk a diktatúra felé és ez nem Orbánnál kezdődött.Mindig csak egy picit loptak el a demokráciából, mindig csak annyit, hogy nem tünt fel.Aztán egyszer csak feltünt.

milyen szép a Vértes, ó 2013.03.29. 09:18:22

@kennyking:

De, végül is igen. Csak néha fárasztó a funkcionális analfabéta szerencsétlenek nevetséges hozzászólásait kerülgetni.

kennyking 2013.03.29. 09:18:47

@félázsiai 2llkedő: Az emút nyolc év ugyanaz volt , mint most, csak pepitában.Épp az előző kommentben valaki a cenzúrát firtatta.Emlékszel a haveri kutyákra? Mitől volt különb az előző bagázs?

kennyking 2013.03.29. 09:20:20

@félázsiai 2llkedő: Nem.Attzól, hogy ő tartja magát valaminek, meg én is, véletlenül ez egyezik, nem azt jelenti, hogy ugyanazt gondoljuk a dologról.A matekra igaz ez, ideológiákra, elvekre nem.Ha te azt mondod magadról hogy liberális vagy, akkor az azt jelenti, hogy te vagy a Kóka Jani?

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2013.03.29. 09:25:10

@kennyking: egyszerűen az, hogy a demokrácia nem jó mert nem tetszik, tehát örüljünk a demokráciát csökkentő fejleményeknek - ez kicsit túl egyszerű világkép, ilyet fiatal jobbikosoktól lehet várni, akik még hisznek abban, hogy mindennek van egyszerű megoldása, ami csak bátorság kérdése.

Értelmes ember semmi szín alatt nem örül annak, amit Orbán az utóbbi két évben az ország alkotmányával és törvényeivel csinált. Ehhez még csak liberálisnak sem kell lenni. Összekeverni a demokráciát a liberalizmussal mondjuk bocsánatos (nem véletlenül fokozása a demokráciának a liberális demokrácia).

A demokrácia egyébként ha jól csinálják, akkor hatékonyabb, mint az egyszemélyi irányítás, ez alól csak nagyon kevés kivétel van, amik mindegyikére igaz, hogy leszűkített terület, például hadsereg kisebb csoportját hatékony egyetlen tisztre bízni. Az ország sajnos annyival bonyolultabb, hogy egy ember képtelen hatékonyan irányítani. Jó példa erre a mostani katasztrófavédelem esete a hóval: a kedves főember kitalálta hogy ő mindenkinél okosabb, és lényegében semmi sem történt jól. Persze lehet arra gondolni, hogy hatékony lett _volna_, ha megfelelő ember ül ott, de vajon hogyan lehetne garantálni egy ország esetében, hogy megfelelő legyen az ember? Aki hatékonyan tud másokat eltenni az útból puccsal vagy pénzzel, az biztos hatékony és felelős diktátorrá válik ettől? Az a tapasztalat, hogy nem.

2llkedő 2013.03.29. 09:26:27

@kennyking: "Az emút nyolc év ugyanaz volt , mint most, csak pepitában."

Végül is igazad van. Nézzünk egy példát:

""""Az emberek ma nemcsak azért bizalmatlanok a politikával és a politikusokkal szemben, mert a hivatalban lévő kormány gazdaságpolitikájának leginkább ők látták kárát, hanem azért is, mert az ………. évek óta visszaél a jóhiszeműségükkel és megfosztotta őket a tisztánlátás jogától. Amilyen gyorsan elillan a demokráciába vetett bizalom, olyan keservesen nehéz visszaszerezni . A …….oldal képtelennek bizonyult erre, sőt attól sem riadt vissza, hogy a napi politikai túlélés reményében olyan lépéseket tegyen, amelyek kül- és belföldön egyszerre rombolják hazánk tekintélyét . A demokrácia eszméjével összeegyeztethetetlen módon 20.. után jog- és alkotmányellenesen elmozdították azokat, akik nem kívántak asszisztálni felelőtlen politikájukhoz. A ………., ………. , ….. vezetői ismerhették meg elsőként, milyen is a …………….. kormány felfogása a jogállamiságról . …………. , ………….. , hivatalból történő elmozdítása csak az első lépés volt a demokratikus intézményrendszer leépítéséhez vezető úton. Ha úgy diktálta érdekük, kriminalizálták, ha kellett, antiszemitának bélyegezték az ellenzéket . Ha arra volt szükség, akkor megkísérelték tudatosan szembefordítani egymással az egyes választói csoportokat. S mindeközben görcsösen ragaszkodtak a kormányzati hatalomhoz, még akkor is, amikor világossá vált, hogy bizalom és támogatás hiányában az ország kormányozhatatlanná vált . Ezzel megfosztották az embereket a demokratikus véleménynyilvánítás és az önrendelkezés szabad gyakorlásának lehetőségétől."""""

A pontok helyére helyettesítsd be az egyik, ill. a másik oldal megfelelőit, és gondolkodj el, hogy ugyanaz-e?

2llkedő 2013.03.29. 09:29:50

@kennyking: "Emlékszel a haveri kutyákra?"

Igen. Arra is emlékszem, hogy a Kádár rendszerben hú de loptak a fejesek. Tény, hogy loptak. De nem ilyen gátlástalanul, mint a jelenlegiek.

kennyking 2013.03.29. 09:30:40

@flugi_:

" A demokrácia egyébként ha jól csinálják, akkor hatékonyabb, mint az egyszemélyi irányítás,"
Egyetértek.
". Összekeverni a demokráciát a liberalizmussal mondjuk bocsánatos (nem véletlenül fokozása a demokráciának a liberális demokrácia)."
Nem keverem.Van a demokrácia és van a liberális demokrácia.Egy főnév elé beteszünk egy melléknevet és máris megváltozik a főnév jelentése.Nem fokozása a demokráciának a liberális demokrácia, hanem annak ellentéte.
Hiába jössz nekem ezzel a fennsőbség-tudatos liberélis mantrával, nem tudsz meggyőzni ( én meg nem is akarlak téged).Öreg vagyok én már és sokat láttam ebben az országban ahhoz, hogy liberális legyek.

kennyking 2013.03.29. 09:36:03

@félázsiai 2llkedő: Ezzel most nem cáfoltál.Az a baj, hogy úgy érzem, te ezt most valami lopóversenynek nézed és az a szimpatikusabb neked, aki kevesebbet lop.Egyrészről nehéz számszerüen kimutatni, hogy melyik mennyit lopott, és véleményem szerint nem is releváns.Senki ne lopjon semmit.Se a cigó a szomszéd tyúkját, se a kisnyugdíjas a kiflit a tecsóban se a politikus az adófizetők pénzét.Csak az értékhatár más, de a lopás az mindegyiknél ugyanaz.Ezért utálom azt, amikor a választások előtt, főleg nyugdíjasok, azt mondják, a kormányra szavazok, mert ezek már loptak eleget, most már nem fognak annyit.Dehogynem! Sőt! Még többet! Mert az újraválasztás egy jelzés, hogy jól csináltátok, csak így tovább!

2llkedő 2013.03.29. 09:38:10

@kennyking: "Ugyanaz.Jó teszt."
Ugyanaz, csak akik ezt leírták a másikról, azok méginkább azt csinálják.

Erre írtam, hogy fogd rá a nyuszira.

Netuddki. 2013.03.29. 09:40:50

Hülyék az orbánék. Az még haggyán, hogy ők nem értenek a politikához, de olyanokat alkalmaznak politikai tanácsadónak akik szintén nem értenek hozzá. Ennél már csak akkor lennének hülyébbek ha nem alkalmaznának politikai tanácsadókat.

Az orbán is csak a maga dakota közmondásait nyomatja, de a régi magyar közmondásokat nem ismeri. Az egyik így szól, "hallgatni arany".
De ha már annyira késztetést érzett a megnyilatkozásra eme gyerekműsorral kapcsolatban, akkor esetleg a "hülye magyarok" kedvéért tételesen kellett volna cáfolni mi is volt a hazugság a német gyerekeknek szóló felvilágosításban.

Sajnos ez a felhorgadás egy "utolsó kis" német gyerekműsorral kapcsolatban bennem szintén azt erősíti, hogy valami az orbábbal ott fölül nincs egészen rendben. Azt meg hamarosan élőben láthatjuk Észak-Korea esetében mi történik ha egy országnak van egy tökkelütött vezetőke akinek a kezében túlzott hatalom összpontosul...

2llkedő 2013.03.29. 09:41:56

@kennyking: "Egyrészről nehéz számszerüen kimutatni, hogy melyik mennyit lopott, és véleményem szerint nem is releváns."

Pedig jó lenne, hogy legyen összehasonlítás.
Mint ahogyan a hazugságban is. Ferinél csak annyit tudunk, hogy hazudtunk reggel, délben, meg este, de hogy miben hazudtak, arról senkinek semmi fogalma, de ettől még ő a hazug ember. Ezzel szemben Piktor kimondta, hogy sohasem hazudott, miközben sorban derülnek ki a hazugségai, de ő a patyolat tiszta ma született bárány.

Azért tudni kellene különbséget tenni.

ephart 2013.03.29. 09:42:57

taknyos orrú zsidódisznó a 'német alkotó'.csak hogy árnyaltabb legyen a kép

Fejesrob 2013.03.29. 09:43:46

@serial sinner: Jó nagy tévedés.

A nagy többség úgy van vele, a balliberálisok ilyen módon szervezkednek a kormánypárt ellen.
Erre a kormány is ráerősít: a támadások azért vannak, mert sérülnek a küldöldi multik érdekei.

Azért azt csak nagyon kevesen gondolják, hogy a német média pontosan ismeri pld. a magyar alaptörvényt, az emberek nem hülyék.

Az a probléma egyébként a balliberális média szereplőiben, beleértve a bloggereket is, hogy lenézi a jobboldali médiát.

Pedig az ma már sokkal profibb mint a balliberális, a neten is. Ezért van az, hogy történik valami, amiről az ember azt gondolná, na vége a fidesznek.

Erre nem történik semmi. A ballib pedig nem tanul abból, hogy pld. 2 éve az EU-s balhéból a Fidesz megerősödve került ki pusztán azért, mert a HírTV az egészet vagy hatszor feliratozva leadta.

(Nácizó, stb. ballibsik lehetőleg kíméljenek a más vélemény tudomásul nem vétele nem azt jelenti, hogy leanyázzuk, hanem azt, hogy érvelünk ellene, de ha valakinek mégis, arra is tudok válaszolni, legfeljebb nem fog neki tetszeni).

kennyking 2013.03.29. 09:43:50

@félázsiai 2llkedő: Egyik kutya, másik eb.Szerintem nagy vélemény különbség nincs közöttünk ebben a témában.
Örültem a diskurzusnak, de megyek aludni, egész éjjel dolgoztam.
üdv

nevem van 2013.03.29. 09:45:37

@Nzoltan: Én sem hiszek magyaroknak sosem...kivéve, ha ellenzékiek

Netuddki. 2013.03.29. 09:46:01

@kennyking: Minden hozzászólásodban liberálisozol. Szerintem messze nem vagy tisztában a szó jelentésével. Csak szólok...

kennyking 2013.03.29. 09:46:38

@félázsiai 2llkedő:
Mind a kettő hazudik/hazudott.Ezért politikusok, ezért lettek miniszterelnökök.Egy tisztességes embert ezek fél perc alatt felfalnának.Nem is megy a politika közelébe tisztességes ember.Ez a Lézerek, Pintérek, Kókák, Veresek, Drazsék világa.Jó érzésű ember nem is vágyik közéjük.

regress 2013.03.29. 09:47:11

senki nem vette volna észre ezt a kis filmet,ha ezek a seggfejek nem verik a nyálukat.ők tették ismerté .

kennyking 2013.03.29. 09:47:24

@kovi1970: Egészen biztos, hogy nem vagyok vele tisztában.Ezért vagyok antiliberális.Tehát, látens liberális vagyok.

Tiborpapa 2013.03.29. 09:48:28

A német gyerekek tájékozottabbak, mint a magyar felnőttek?!.

trolipotlo 2013.03.29. 09:49:00

@kennyking: Ha valaki 2/3-ot kap, azt csinál, amit akar? Bele lehetne írni az alaptörvénybe a boszorkányégetést is, nem? Megvan rá a felhatalmazás, a boszorkányoknak meg kuss legyen.

Vagy tetszettünk volna nem 2/3-ot szavazni? Akkor meg mindenki menjen annyi oldalú dobókockával a szavazóhelységbe, ahány párt indul, akkor majd kiegyensúlyozott lesz a választás, csak akkor meg minek.

Netuddki. 2013.03.29. 09:50:16

@Fejesrob: "A nagy többség úgy van vele, a balliberálisok ilyen módon szervezkednek a kormánypárt ellen."

Tudom csak egy fidesztrollocska vagy, de néha olvasd vissza magadat miket irkálsz le bammeg!
Ilyen kijelentéseket kb. a múlt rendszerben azok szoktak nyilatkozni akik nyíltan kritizálni merészelték őket. Azok akiket ti lekomcsiztok. Persze amekkora komcsi párt a fidesz nem csodálkozom már semmin...

Netuddki. 2013.03.29. 09:52:47

@kennyking: Anitliberális? Muhaha! Az meg mi a tököm? Csak nem Antall a keresztneved? He, Tóni?

kennyking 2013.03.29. 09:55:01

Liberalizmus ellenes.Vagy liberalizmust elutasító.Amelyik tetszik.
Csak nem Uborka a neved?

Netuddki. 2013.03.29. 09:55:16

@trolipotlo: kennyking azt állítja nem fideszes, csak utálja a liberálisokat. Mért? Csak. Mert kinyírták Kennyt. A szemetek...

2llkedő 2013.03.29. 09:55:52

@kennyking: "Jó érzésű ember nem is vágyik közéjük."

Akkor azok közül kell választini, akik vannak. Viszont az egyik kevésbé "az", a másik jobban "az". Ebből célszerű kiválasztani, hogy melyik a kevésbé "olyan". Erről szól a folyamatos vita.

2llkedő 2013.03.29. 09:57:02

@kennyking: "Liberalizmus ellenes.Vagy liberalizmust elutasító."

A liberalizmus mely részét ellenzed?

Netuddki. 2013.03.29. 09:57:37

Az orbánnak kinder tojást hoz a nyuszi. Kinder guanót...

kennyking 2013.03.29. 09:58:15

Szerinted csak a fideszesek utálják a liberálisokat? Ugyan már.Az egész ország.Minden normálisan gondolkodó ember.Nincs még egy párt, amit olyan szinten utasítottak volna el, mint a liberális pártot.
De látom , liberális szférákba jutott a kommentelés, ehhez én fáradt vagyok, megyek aludni.
További szép napot!

Netuddki. 2013.03.29. 09:58:33

@félázsiai 2llkedő: Szerinte a liberálisok kinyírták Kennyt. A szemetek...

kennyking 2013.03.29. 09:58:58

@félázsiai 2llkedő:
Na, neked még válaszolok.
A magyar (liberalizmus) részét.
Na, tényleg üdv !

Netuddki. 2013.03.29. 09:59:19

@kennyking: Na végre! Már azt hittem délig itt nyomatod a hülyeségeidet...

2llkedő 2013.03.29. 10:10:04

@kennyking: "A magyar (liberalizmus) részét."

Majd ha felébredtél, akkor elmagyarázhatnád, hogy az mi fán terem?

regress 2013.03.29. 10:10:47

@kennyking: te hányszor futsz neki az alvásnak? most néztem a vikit a videón.ezt a táncot ,még fletó is megirigyelhetné

négyszemü 2013.03.29. 11:05:50

Tisztázzunk egy félreértést: a KIKA filmhez Ozsvathnak semmi köze. Ne csúsztassunk, hogy egy félzsidó-magyar-német osztja az észt liberális elfogultságból a német gyerekeknek. A Logo gyerekhiradót a ZDF gyártja, Ozsvath az ARD Tagesschau internetoldalán kommentálta Orbán pénteki Rádiostatementjét.

pocaklakó minimanó 2013.03.29. 13:03:22

@félázsiai 2llkedő:

"Szerintem csináld meg a filmet és tedd fel a jútyubra. Csak utána ne csodálkozz, ha hülyének néznek azok a szegény gyerekek."

Azok a gyerekek, akik ezt a roppant elfogulatlan és még véletlenül sem politikai megrendelésre készült, észak-koreai színvonalat tükröző propagandát besz*pják, nem fognak panaszkodni, ha más marhasággal tömik a fejüket. :)

pocaklakó minimanó 2013.03.29. 13:05:41

@stoic79:

"Amit azonban a legtöbb ország vezetője megértett az az, hogy még ha a legaljasabb hazugságok szerepelnek is, akkor sem a miniszterelnöknek és annak hivatalának kell reagálnia."

Próbáljuk ki és lássuk, tényleg megértették-e.

ephart 2013.03.29. 13:06:38

az alkotó egy zsidó és nem német

2llkedő 2013.03.29. 13:26:20

@pocaklakó minimanó: "még véletlenül sem politikai megrendelésre készült"

Mit fosol? Béke van! No meg 2/3! Aki ezzel sem tud kormányozni az nem való oda.

pocaklakó minimanó 2013.03.29. 13:35:14

@félázsiai 2llkedő:

"Béke van!"

Persze. Si vis pacem, para bellum - és induljon az észak-koreai színvonalú, független és tényszerű gyermek-doktrináció.

Ez alap. :)

2llkedő 2013.03.29. 13:51:27

@pocaklakó minimanó: Tán csak nem tanulmányúton jártál észak-kóreában?

pocaklakó minimanó 2013.03.29. 14:28:25

@félázsiai 2llkedő:

"Tán csak nem tanulmányúton jártál észak-kóreában?"

Tán csak nem tanulmányúton jártál Hejjesirásfődön?

négyszemü 2013.03.29. 14:45:18

@ephart:
Idézem Orbánt:
www.livinginoblivion.de/radio/idezet.wav
Ennek szellemében, még egyszer:
a KIKA filmhez Ozsvathnak semmi köze. Ne csúsztassunk, hogy egy félzsidó-magyar-német osztja az észt liberális elfogultságból a német gyerekeknek. A Logo gyerekhiradót a ZDF gyártja, Ozsvath az ARD Tagesschau internetoldalán kommentálta Orbán pénteki Rádiostatementjét.

2llkedő 2013.03.29. 15:11:31

@pocaklakó minimanó: Örülök, hogy csak ennyi az észrevételed. Akkor most már tudom, hogy ott jártál tanulmányozni a demokráciját.

pocaklakó minimanó 2013.03.29. 15:34:54

@félázsiai 2llkedő:

"Akkor most már tudom, hogy ott jártál tanulmányozni a demokráciját."

Te olyan sok dolgot tudsz.

És a legtöbbet rosszul.

Miért most lett volna másképpen... :)

Amúgy mi újság felétek Nácifalva-Alsón?

ephart 2013.03.29. 16:20:54

szépen alakul a merőben megújult judeobolsi csapat.Kóka Puma János is előbújt tetre készen hogy megmondja a frankót a magyaroknak.alakul ez:El Qrancs Libás Ciánoskuncze Fodor gabika Kókadt Drogos Cigány...stb.szánalom

ephart 2013.03.29. 16:26:01

szépen alakul a merőben megújult judeobolsi csapat.Kóka Puma János is előbújt tetre készen hogy megmondja a frankót a magyaroknak.alakul ez:El Qrancs Libás Ciánoskuncze Fodor gabika Kókadt Drogos Cigány...stb.szánalom

pocaklakó minimanó 2013.03.29. 18:40:13

@félázsiai 2llkedő:

"Ideges vagy? Nyajjá sót!"

Mi történt, hogy ilyen tömör vagy? Bezárt a sulilabor és a számtechtanár kizavart játszani? .)

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2013.03.29. 22:09:30

@Fejesrob: Ezt olvasva...

"A nagy többség úgy van vele, a balliberálisok ilyen módon szervezkednek a kormánypárt ellen.
Erre a kormány is ráerősít: a támadások azért vannak, mert sérülnek a küldöldi multik érdekei.

Azért azt csak nagyon kevesen gondolják, hogy a német média pontosan ismeri pld. a magyar alaptörvényt, az emberek nem hülyék."

..azt hittem még, hogy parodizálod a hivatalos pártsajtót :) Annak nagyon jó.
süti beállítások módosítása